Akkor Szakítsunk

 

 Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. 
Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul…  <3

– Lia, kezdesz horrorisztikus lenni. Megijesztesz – meredt összevont szemöldökkel a kamerába Eszti.

– Hogy mondod? – húztam össze a szemem.

– Ijesztő vagy.

– Nem, nem – csóváltam a fejem. – Előtte.

– Veled leszek szilveszterkor – mosolyodott el.

– Ahha. Klassz – néztem elismerően. – És ha te velem… Akkor Csabi nyilván…

– Na jó, mennem kell – értette meg Eszti, hogy én mit értettem meg, aminek következtében elég sietősnek tűnt.

– Ki ne lépj! – kiáltottam rá.

– Erről nem mondhatok semmit. Ne már, Lia, mennem kell.

– Csabi Norbival lesz! Ugye? Hova mennek? Mire készülnek? Úgyis megtudom előbb-utóbb! Jobb, ha te mondod el.

– Jó, jó – túrt bele a hajába fáradtan. – Oké. Úgy beszéltük meg Csabival, hogy én veled leszek, ők meg maradnak az eredeti tervnél.

– Milyen eredeti tervnél?

– Tudod…

– Neeeee! – kerekedett el a szemem.

– Hát, miért is ne? – sziszegte Eszti. – Mármint te úgysem mennél oda. Ők meg elmennek.

– Rendben – sóhajtottam. – Eddig azt hittem, hogy utálom Norbit, amiért karácsony előtt szakított velem, de most már nem utálom, hanem egyenesen…

– Szakítottatok egymással – javított ki Eszti, sokadszorra.

– Te mégis kinek a pártján állsz? – csattantam fel.

– Párt? Nincsenek pártok. Idefigyelj, Lia. Szakítottatok. Sajnálom. Sajnállak. Veled vagyok, olyannyira, hogy külön töltöm a szilvesztert a barátomtól, csak azért, hogy te ne legyél egyedül! Légy szíves, tedd félre egy pillanatra az önsajnálatodat, és értékeld, hogy ki mit tesz meg érted. Na! – szidott le.

– Arra a bulira én is meg voltam híva! Úgy volt, hogy együtt megyünk, négyen – néztem magam elé hitetlenkedve.

– De te már nem akarsz menni – emlékeztetett a tegnapi (egyik) telefonbeszélgetésünkre, amikor zokogva közöltem, hogy én soha többet nem tudok bulizni Norbi nélkül. Tegnap még úgy volt, hogy enni sem tudok Norbi nélkül. Létezni sem. Nos, ez tegnap volt.

– Nem, nem akartam. Igaz – bólogattam.

– Miért értesz egyet? Gyanús vagy. Mit tervezel? – érdeklődött Eszti félve.

Ha jobban belegondolok, tényleg egészen jól ismer, ugyanis a következő pillanatban elmosolyodtam, és ez nem afféle hisztérikus vigyor volt, hanem egy őszinte. Olyan, amiről süt a bosszú.

– Ha mégis meggondolnám magam…

– Jaj, ne – sütötte le a szemét Eszti.

– Akkor Csabi és te velem jönnétek, vagy Norbival?

– Ugyanarra a bulira?

– Igen.

– Mit számít, majd ott találkozunk azzal, aki külön ment.

– Jó. Oké – bólintottam.

– Csabi biztos Norbival megy, neki ígérte meg előbb.

– Felőlem! Utazza át a várost tömegben, hidegben, busszal… Én megyek kocsival. Aki akar, velem tarthat.

– Nincs is jogsid. Se kocsid.

– Nekem nincs. De tudok valakit, aki elvisz oda. Akár téged és Csabit is – vigyorogtam.

És nyertem. Kilőttem a videóhívást, hagytam, hogy Eszti átgondolhassa a dolgokat, meg persze, hogy leadhassa a drótot Csabinak, aki majd úgyis továbbadja Norbinak. A bosszú időnként édes, így megnyitottam egy mappát, ami a sulis karácsonyi ünnepség végén készült fotókból állt, és kiválasztottam egyet, amelyik kifejezetten jól sikerült rólam (még jártunk Norbival, a fotót amúgy ő csinálta). A képen egyedül vagyok, a termünk asztalán ülök, mikulássapkában mosolygok, süt rólam a vidámság, a boldogság, meg minden, úgyhogy tökéletes arra, hogy feltöltsem profilképnek. Miután beállítottam, csak annyit szöszöltem, hogy töröljem a falamról az elmúlt két nap posztjait, az összes szomorú idézetet, világvége-kiírásokat, és együtt érző kommenteket. Mire végeztem, az új profilképemre huszonhét like érkezett, és sok-sok „szép vagy” megjegyzés az ismerőseimtől. Bocs, Norbi, de ha te úgy, én így. Ennyi.

Ja, és ezután elmentem rendbe szedni a fejem, hogy valamennyire hasonlítsak arra a lányra, akiről feltöltöttem a képet…

  21. század. Egy kapcsolatnak akkor van vége ténylegesen, amikor egy közösségin megváltozik a státusza.

 - Egyébként, ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem engedd el, és ha ő is szeret, akkor majd magától visszajön (...). 
- Gondolod? (...) 
- Egészen biztos vagyok benne. (...) 
- De várj. Azt mondtad, ha szeret, akkor visszajön. És ha nem szeretne? 
- Akkor legalább elengedted.

 Tudod te, milyen érzés, ha megcsalnak? Tudod, hogy mi megy végig az emberben? Hogy a gerinceden felkúszik az érzés, beleépül az agyadba, és mint egy kalapács, folyamatosan, monoton tempóban azt mondja, megtették veled, holott semmi okot nem adtál rá!

 Vajon szeretheti a szíve mélyén az ember azokat a dolgokat, amelyeket, azt hiszi, nem bír elviselni tovább?

 Az idő nem várja meg, hogy normálisan felkészülhessünk a fontos vagy állítólag fontos dolgokra, az csak telik, az ember meg alkalmazkodik hozzá, már ha tud.

 A sértettség kemény dolog, kihozza az emberből a legszemetebb énjét, és kimondat vele olyan mondatokat, amiket soha nem gondolt komolyan.

 

– Bízz a karmában – tanácsolta.

– Mármint abban, hogy ha jót teszünk, akkor velünk is jó történik? – ráncoltam a szemöldököm.

– Pontosan.

– Ááá. Felejtős. Ha igaz lenne, már rég nem élnék – röhögtem el magam.

 

– Lia! – ragadta meg a karomat, mire kissé nehézkesen (vastag kabát) fordultam vissza. – Gyere haza velem, csúnya vége lesz ennek.

– Mi?

– Nem fogod kibírni, ha mással látod.

– Ugyan... – nevettem erőltetetten.

– Én tudom, milyen. És nem akarom, hogy te is megtudd.

  

– Ti, tubicák – szólt hátra Esztinek és Csabinak. – A túlfűtött szerelmetekkel beleheltétek az összes ablakot. Mostantól ritkábban vegyetek levegőt.

– Mi van? – döbbent le Csaba.

- Ez életem legpocsékabb szilvesztere. Haza akarok menni - biggyesztette le ajkát Eszti.

– Hő! – tette fel a mutatóujját Szilkó, miközben az utat nézte. – Ha sírni kezdesz, szaporábban veszed a levegőt, ergo többet lehelsz az üvegre. Te, Rómeó, vigasztald meg. Kevés levegővétellel – mondta Csabinak, aki a barátnője fejét simogatva próbálta nyugtatni.